Barion Pixel

A nagytestű kutyák kiknek ideális választás? – Fajtabemutatók

Termetükből adódóan a nagytestű kutyák hasonlítanak leginkább az őseikhez, a farkasokhoz. Utóbbiról réges-régóta számos vérfarkas történet látott már napvilágot. Vajon van-e igazságalapja „szörnyként” beállítani a kutya ősét? Erre egyértelmű választ nyújt a következő szerzőpáros – Szinák János és Veress István – közös könyvünkben, a Kutyakalauz-ban: „A farkas egyszerűen nagy termetű vadkutya; olyan táplálékon él, amelyet nyílt vadászatban szerez; megjelöli a fákat és a sarkokat, gyanútlan és barátságos, örömében csóválja a farkát, ugatja a Holdat; inkább a futó, mint a szembenéző ellenséget támadja, mert eredendő ösztöne az üldözés; nem fél az embertől, de valamilyen ismeretlen ösztöntől vezettetve mégsem támadja meg; készséges barátja, követője, segítője, szolgája lesz…”* Mintha kezdettől fogva az ember társának teremtetett a farkaskutya.

A köztudattól eltérően a farkasok „nem bántják az embert”, sőt az amerikai Biológiai Hivatal nyilvántartásában sem szerepel farkas által ölt ember esete. Természtesen az is megemlítendő, hogy az embernek visszafogott magatartást kellett ahhoz tanúsítania, hogy a farkas kíváncsi természettel közeledjen felé és ne támadólag lépjen fel.  Mindebből az következik, hogy az ember hű társává válhatott egy nagytestű kutya is! Nos, bizonyára már nagyon kíváncsi lehetsz, hogy milyen nagytestű kutya lenne számodra ideális választás. 

Kiknek ajánlott a nagytestű kutyák tartása?

Egy nagytestű kutya befogadásánál először is azt kell figyelembe venni, hogy ösztönükből adódóan milyen ősi feladat ellátására hivatottak. Mert ez alapvetően fogja meghatározni a leendő kutya igényeit. A gazdinak ennek megfelelően kell nevelnie és fegyelmeznie kutyáját.

A feladataik alapján milyen típusú nagy termetű kutyák léteznek?

fekete Szibériai husky fekszik a szabadban
  • Őrző-védő kutyák: Boxer, Dobermann, Akita inu, Alaszkai malamut, Skót juhászkutya, Berni pásztorkutya, Német juhászkutya, Óriás schnauzer
  • Pásztorkutyák: Kaukázusi juhászkutya, Kuvasz, Berni pásztorkutya, Briard
  • Vadászkutyák: Magyar vizsla, Ír szetter, Afgán agár, Angol agár
  • Nyomkövető kutyák: Német juhászkutya, Dobermann, Óriás schnauzer, nagy méretű kopó kutyafajták
  • Szánhúzó kutyák: Alaszkai malamut, Jamthund, Szibériai Husky
  • Vakvezető kutyák: Berni pásztorkutya, Golden retriever, Labrador retriever, Német juhászkutya
  • Hegyi vagy vízi mentő kutyák: Berni pásztorkutya, Golden retriever, Labrador retriever, Német juhászkutya
  • Versenykutyák: Afgán agár, Angol agár
  • Kedvtelésből tartott kutyák: Magyar vizsla, Óriás uszkár, Skót juhászkutya, Golden retriever, Labrador retriever, Német juhászkutya

Általában a kis- és közepes méretű kutyák közül kerülnek ki a klasszikus kedvencnek való fajták. Habár ez nem jelenti azt, hogy a háztartásodba a kedvtelésből tartott kutyatípuson kívül ne fogadhatnál be akár vadászatra vagy őrzésre tenyésztett kutyafajtát. A kutya vérmérsékletét és igényeit nagyban befolyásolja eredendő feladata, ennek figyelembevételével szükséges kialakítani a saját- és négylábúd életmódját.

Nagytestű ebek paraméterei és igényei általánosságban

Nagytestű kutya méretei és helyigénye

Továbbá egy nagytestű kutya paramétereivel és igényeivel, például a megfelelő méretű élettér biztosításával és az előírt kutyaeledel mennyiségével is tisztában kell lenni. A legtöbbjük erőteljes, izmos testfelépítésű, az átlagosnál jóval több a mozgásigényük; értékelik, ha bőven akad számukra tennivaló, ahol adottságaikat ki tudják használni. Marmagasságuk 53,5 – 70 cm közé esik, súlyuk főként 30 – 45 kg között van. Egy nagyobb kutyának nagyobb a helyigénye is. Tehát a számára biztosított területnek legalább a 20 nm2 -ert el kell érnie – olvasható a 41/2010. (II. 26.) Kormányrendeletben.

Nagytestű kutya etetése

Méretéből adódóan egy felnőtt nagytestű kutya tápláléka mennyiségében sem szűkölködhetünk. Kutyagazdiként egyszerű dolgod van, mert valamennyi kutyatáp csomagolásán feltüntetik a nagytestű kutyák számára gyártott változatokat, leginkább a tápszem méretén láthatsz különbséget a többi kutyatáphoz képest. A nagy méretű kutyák lassabban fejlődnek, legalább 1,5 – 2 évig tart a kölyökkutya korszakuk. Ezért a kisebb testű kölyökkutyáktól eltérően, a nagyobbaknál fokozottan ügyelni kell az előírásnak megfelelő adagolásra. A túletetés később különböző mozgásszervi problémákhoz vezethet.

Top 5 legnépszerűbb nagytestű kutyafajta

Sokféle szempont szerint csoportosíthatjuk a nagy termetű kutyákat. Azok, akik keresik a hozzájuk illő négylábú társaikat, számukra hasznos információként fog szolgálni, hogy mely kutyafajták tarthatóak kertben és lakásban egyaránt, vagy csak az egyikben – másikban. Emellett arra is fény derül, hogy mely fajták kedvelik legjobban a gyermeki társaságot, vagyis mennyire számít igazi családbarát kutyának.

Magyar vizsla – a valódi vadászkutya

Nagytestű kutyák - magyar vizsla

Ha megkérdeznélek, hogy mondj egy vadászkutyát, biztos vagyok benne, hogy egy vizsla jutna először az eszedbe. Nem véletlenül, hiszen ezt a fajtát a vadászkutyák királyának tartják. A vizsla teljes egészében magában hordozza a farkasok vadászó örökségét. Tűpontos a szimata, okos, találékony, nyugodt és engedelmes, gyorsan tanul – ilyen kutya a kutyakiképzők álma. A Magyar vizsla érdekessége, hogy számtalan korban (9., 15. és a 20. században) számtalan alkalommal tudatosan keresztezték olyan fajtákból (kopók, német pointerek), amelyekből a ma látható típusát ismerjük. Ez a tenyésztési folyamat kizárólag a rövid szőrű vizslára vonatkozik (a drótszőrű típusára nem).

Leendő gazdiknak:

Ez a kutyafajta roppant szófogadó és könnyen tanítható. Meglepő módon képes még ösztönei ellenére is fegyelmezett maradni. Ez bizony magas intelligenciára utal. Lakásban és kertben is tartható, sosem kényeskedik, valamint megbízható, így hű társa az embernek. Gyerekek között is jól érzi magát, remek játszópajtássá válhat. Csendes természet és visszafogottság jellemzi. Sose szabad elfelejteni, hogy a vizsla alapvetően vadászkutya, aktív életmódot igényel, tanítást és kiképzést, ennek megfelelően kell foglalkoztatni a kutyát.

Német juhászkutya – a gyerekbarát ezermester

Nagytestű kutyák - német juhászkutya

A Német juhászkutya az ónémet juhászkutya és egyes pásztorkutyák kereszteződéséből született, 1884-ben nyerte el végleges formáját. Sokféle területen alkalmazható, páratlanul ellátja őrző-védői, vakvezetői, hegyi mentői és kábítószer keresői feladatát. Jelleme és külleme kifogástalan: gyorsan tanul, mozgékony, talpraesett, kiegyensúlyozott, mutatós külsővel és izmos, erős testalkattal rendelkezik. Egyszerűen nagyszerű!

Leendő gazdiknak:

Ez a fajta igen népszerű az állattartók körében. Titulusát annak köszönheti, hogy számos dolgos területen kiválóan megállja a helyét, kitűnő házőrző, valamint imádja a gyermekek társaságát. Szabadban és lakásban is tartható. Ha mindenképpen családi környezetbe szeretnél egy hűséges kutyatársat, akkor a Német juhászkutyával biztosan nem lőhetsz mellé. Rendkívül gyorsan alkalmazkodik új környezetéhez, bátorsága és intelligenciája a Magyar vizsláéval vetekszik. Ámbár nevelése határozott szavakat igényel a gazdijától, mégis végtelen szeretete és engedelmessége kárpótolja az egész családot.   

Golden (Arany) retriever – a családbarát játszópajtás

Nagytestű kutyák - golden retriever

Az angol származású Golden retriever-t 3 kutyafajtából tenyésztették ki: a sárga Angol vadászkutyából, a fekete Labrador retrieverből és különböző vérebekből. Az 1800-as évek közepére nyerte el jelenkori formáját. Színe aranysárga, szép és könnyed mozgása magával ragadja a tekintetet. Továbbá remek szaglással bír, nemhiába tartozik a vadászkutyák közé, emellett a vízi munkában, a vakvezetésben és különféle tárgyak megtalálásában, illetve visszahozásában is elképesztő teljesítményt produkál.

Leendő gazdiknak:

Lakásban és kertben is komfortosan érzi magát. Igazán szelíd természetű kutyafajta. Békés családi környezetben érzi jól magát. A családok igazi kedvence, ugyanis engedelmes, tanulékony, okos és kiegyensúlyozott jellemzőkkel bír, a gyerekekkel imád játszani, különböző játékok főszereplője. Természetesen igényli a tanítást és a kiképzést is.

Afgán agár – a sokszínű luxuskutya

Nagytestű kutyák - Afgán agár

Nem is csodálkozunk a megnevezésen, hiszen a kutya külleméből és természetéből adódóan méltán hiheti azt a gazdája, hogy megfogta az Isten lábát. Az Afgán agár származása a messzi-messzi múltba, i.e. 2000-re nyúlik vissza. Nevéből eredően Afganisztánból származik, azonban a ma ismert fajtát Angliában tenyésztették ki, mondhatni tökéletesre. Kiváló vadászösztönnel rendelkezik, származó országában a mai napig is alkalmazzák gazellák és kecskék elfogására.

Leendő gazdiknak:

Az Afgán agár lakásban és kertben is tartható, ámbár a szabadban tud igazán kiteljesedni. Úgynevezett „használati” kutyaként tenyésztették ki őket. Ez a típusú agár értékeli, ha van mit csinálnia. Mivel jellemző rá az önállóság, ezért sokszor az is kielégítő a számára, ha biztosítjuk neki a megfelelő terepet kedvenc időtöltéseihez. Elegáns megjelenése páratlan a kutyafajták között: nemesi fejhordozás jellemzi, hosszú és selymes a szőre, tekintete büszke és értelmet sugall. Ékes résztvevői lehetnek egy-egy kutyakiállításon, valamint kifejezetten agrároknak szóló versenyeken is örömmel és készségesen szerepelnek.

Akita inu – a tanítható harcos

Nagytestű kutyák - Akita inu

Egy Akita inu társává válni igazi kihívás, egyben kalandos út is. Ha egyszer megszeretett, akkor követni fog bármerre is mégy, hűsége megkérdőjelezhetetlen. Az akiták Japánból származnak, többféle kereszteződés útján tenyésztettek ki 3 féle fajtaváltozatot: Matagi inu, Amerikai akita, Akita inu. Különleges ismertetőjegye a húzott mandulaszemek és a rókához hasonló fülek. Testalkata izmos, végtagjai erőteljesek.  

Leendő gazdiknak:

Uralkodó természetét figyelembe véve egy olyan gazdi szükséges mellé, akire végtelen tisztelettel hallgat, mert ezt a tiszteletet kivívta magának. Az Akita inu fajtának kötelező a kutyaiskola: hogy szociális viselkedése kiegyensúlyozottá váljon, és hogy harci kedve csak bizonyos esetekben mutatkozzon meg. Amellett, hogy a gazdinak kell átvennie a falkavezér státuszt, össze kell dolgoznia kedvencével. Lakásban és kertben is tartható, valamint kiváló házőrző kutyafajta. Mivel a vadászat az eredeti szakmája, ezért sportos családokban nagyon jól érzi magát. Szereti a társaságot, a gyermekes családokat is, de idegenekkel szemben igen bizalmatlan. Kizárólag csak a családja számára mutatja meg játékos énjét.

Az óriás méretű kutyák listája

Méret alapján a nagytestű kutyák csoportjánál is léteznek nagyobb méretű kutyafajták. A következő paraméterekkel rendelkeznek: marmagasságuk 68,5 – 86,5 cm közé esik, vagy még ezt is meghaladják; súlyukat tekintve legalább 50 kg-ot nyomnak vagy még többet. Továbbá köztük is találhatóak különböző célokra tenyésztett típusok. Bátor gazdiknak ajánljuk az óriás méretű kutyafajtákat! Íme a lista:

  • Rottweiler
  • Angol véreb
  • Masztiffok, például Nápolyi masztiff, Bullmasztiff, Angol masztiff
  • Komondor
  • Kuvasz
  • Bernáthegyi
  • Ír farkaskutya
  • Kaukázusi juhászkutya
  • Német dog
  • Orosz agár
  • Pireneusi hegyikutya
  • Újfundlandi

Útravalóul

Ha nagytestű kutyát szeretnél vásárolni, azt már említenem sem kell, hogy mindenképpen szánj időt a hivatalos tenyésztők felkutatására. Emellett szép számmal várnak nagytestű kutyák menhelyeken is. Egy nagy méretű kutya leendő gazdijaként a hatalmas szíved és elkötelezettséged mellett a kitartásodra is szükséged lesz, ám megéri a kedvencedbe fektetett munka minden perce.

*(Az idézett szöveg eredetileg Ernest Thompson Seton amerikai írótól származik.

Tekintsd meg cikkünket, amelyben összeszedtünk 13 tippet, ha újdonsült kutyatulajdonos lennél.

Vélemény?

Scroll to Top

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

A feliratkozásodért cserébe meglepünk egy 5%-os kupon kedvezménnyel, amelyet azonnal fel is tudsz használni.

5 % kedvezmény

HIRLEVEL5